Jövőre is zúghat a Sziki-Sziki-Sziki-Sziki góóóól!

Csatárunk jövőre előrébb végezne a bajnokságban

2017.06.20.

A tavalyi év egyik legjobb híre volt, hogy szurkolóink egyik nagy kedvence, Ladislav Sikorcin újra a Megyeri útra igazolt. Bár a 2016/2017-es szezon nem úgy alakult csatárunknak, ahogy azt elképzelte – sérülések hátráltatták a játékát –, mindössze 36 mérkőzésen (25 alapszakasz + 11 rájátszás) tudott a csapat segítéségre lenni, ám ezeken így is 32 pontot szerzett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A múlt héten játékosunk sikeres tárgyalást folytatott vezetőségünkkel, és hivatalossá vált, hogy a következő bajnokságban is lila-fehérben fogja megkeseríteni az ellenfelek kapusainak életét.

 

Játékosunk kicsit szűkszavúan, ám lényegre törően nyilatkozott honlapunknak: „Azért hosszabbítottam, mert az előző bajnokságban nagyon profi volt minden a klub körül. Nem volt rossz az előző szezon sem, de nagyon remélem, hogy a következőben még nagyobb célokért tudunk majd küzdeni!

 

HAJRÁ LILÁK!

Vissza Vissza