Változás jégkorong csapatunk keretében!

Egy játékos távozott, egy érkezett együttesünkhöz

2017.09.28.

Kicsit több mint két héttel ezelőtt jelentettük be, hogy próbajátékon szerepel csapatunknál Ned Lukacevics. Szakmai stábunk úgy ítélte meg, hogy a kanadai-montenegrói játékos nem jelentene erősítést együttesünknek, így megváltunk tőle. Természetesen a pályafutásához sok sikert kívánunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Helyette egy újabb „friss” arc tűnt fel az öltözőben. Ő nem más, mint Erik Caladi. Legújabb játékosunk, akit a Visegrád Kupa ellenfelünktől, a HK Poprad csapatát igazoltuk le a posztját tekintve jobbszélső.

 

Caladi 2003-ban, a HC Nyitra U18-as csapatában mutatkozott be, majd a szlovák másodosztályig volt a klub játékosa. 2006-ban az OHL-be (Ontario Hockey Leauge), a Belleville Bulls csapatába igazolt, hol 65 mérkőzésen 7 pontot ért el, majd visszatért Szlovákiába, a Nyitrához, ahol egészen 2011-ig játszott. Ezt követően a francia második ligában szereplő Lyon-hoz szerződött, ahol 15 találkozón 21 pontot termelt. Ezután az Érsekújvár egyik meghatározó játékosa lett, az elmúlt öt bajnokságban itt szerepelt, és 222 mérkőzésen 252 pontot szerzett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Innen, az idei kiírás elején a HK Popradhoz szerződött, de ott nem lépett pályára (még ellenünk sem a Visegrád Kupában), így került csapatunkhoz.

 

Vezetőedzőnk, Szilassy Zoltán nagy reményeket fűz új játékosunkhoz: „Bár idén még nem volt mérkőzése Caladinak, jó állapotban van, a nyarat végig edzette. Jelen állás szerint már a jövő hét szerdai, Poprád elleni Visegrád Kupa mérkőzésen pályára fog lépni lila-fehérben, utána meg utazik ki velünk az erdélyi túrára. Azt várom tőle, hogy az emberelőnyös játékunk fejlődjön. Egy olyan játékosról beszélünk, aki mind az előkészítésben, mind a góllövésben is eredményes tud lenni. Egy intelligens, jó korcsolyázó, jó lövőkészségű játékos, akit emberelőnyben fogunk tudni használni. Nem ismeretlen számunkra, láttuk többször is játszani, illetve Huba-nak volt a csapattársa. Emberileg is és szakmailag is a legjobbakat hallottuk róla.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A csütörtöki délelőtti edzés után sikerült egy rövid interjút készíteni új játékosunkkal is. „Élőben néztem meg a szerdai, MAC elleni mérkőzést. Nagyon jó meccset láttam. Remélem, hogy az érkezésemmel hozzá tudom segíteni a csapatot, hogy sikeresek legyünk a bajnokságban. Kicsit különleges lesz a számomra, hogy pont a Poprad ellen tudok majd bemutatkozni az UTE-ban. Nehéz bármit is mondani, hiszen nem léptem pályára náluk, így nem tudom, hogy mire is számíthatunk. Kikorcsolyázunk a jégre, és meglátjuk (nevet – szerk.).

 

Erik Caladi, akár csak Lukacevics is egy egyhónapos szerződést kapott klubunktól.

 

SOK SIKERT KÍVÁNUNK!

Vissza Vissza