Idén is indulunk a Visegrád Kupában!

A következő szezonban hatcsapatos lesz a sorozat, három magyar és három szlovák résztvevővel

2018.07.01.

Második nekifutásra némiképp átalakul az előző idényben debütált Visegrád Kupa. A keretrendszert módosította az a körülmény is, hogy 2018/19-ben a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest a Tipsport Extraligában versenyez. Ugyanakkor tudni lehet, hogy határozott kísérletek történtek lengyelek bevonására. Az ez ügyben kezdeményezett konzultációk végül sajnos nem vezettek eredményre. Bár sokáig úgy tűnt, két klubjuk is csatlakozna, előbb az egyik lépett vissza, majd az utolsó pillanatban az egyedül maradt másik is ezt tette. Ezek után magyar és szlovák részről három-három csapat harcolhat a trófeáért.

 

Ezek a következők: Dunaújvárosi Acélbikák, Ferencváros, Újpest, Nové Zámky, Poprad, Nitra. Érdekességnek mondható, hogy mind a három szlovák klub ott volt az első alkalommal is, ám a magyarok közül csak az UTE maradt, az EBEL-es Fehérvár és a két – immár – extraligás gárda ezúttal kihagyja a lehetőséget. A Visegrád Kupa címvédői, mint köztudomású, a nyitraiak, akik így megkapják az esélyt a duplázásra.

 

Változik a lebonyolítás rendje. Mindenki egyszer játszik mindenkivel, körmérkőzéses jelleggel – a magyarok a magyarokkal, a szlovákok a szlovákokkal is –, külön döntőre viszont nem kerül sor. A győztes az lesz, aki a legtöbb pontot gyűjti. A versengés már augusztusban elkezdődik. Egyrészt nemzetközi vonalon beszámítják a már lekötött felkészülési találkozókat, másrészt a bajnokságokon, az Erste Ligán és az Extraligán belüli első egymás elleni mérkőzéseket is. Így a tervek szerint VK-összecsapás lesz az Érsekújvár és a Ferencváros szeptember 4-ére már meghirdetett meccse. A találkozók zömének konkrét időpontja még nem ismert, ezek szervezés alatt állnak.

 

Tekintettel arra, hogy a bajnoki szezon nálunk és a szomszédban is szeptember közepén indul, végeredményt október elején hirdethetnek, addigra a tervek szerint a beszámítandó ligamérkőzések mindegyikére sor kerül.

 

hknitra-vk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: HK Nitra

 

(forrás: jégkorongblog.hu)

Vissza Vissza