Hivatalossá váltak a Visegrád Kupa mérkőzéseinek időpontjai!

Két felkészülési mérkőzésünk időpntjai is véglegessé vált

2018.07.10.

Mint azt már egy korábbi cikkünkben jeleztük olvasóinknak, vezetőségünk négy felkészülési mérkőzést tervezett a bajnoki rajt előtt, és mivel csapatunk idén is ott lesz a Visegrád Kupában, így nem fognak unatkozni játékosaink a bajnoki rajtig.

 

Az már eddig is biztos volt, hogy augusztus 14-én, kedden, 17:30 órakor a HK Dukla Trencin ellen lépünk jégre. A következő mérkőzésnek csak a dátuma volt meg eddig, ami augusztus 23, csütörtök, de most már a kezdési időpont is biztos, ami 18 óra lesz. Ez, a HK Nitra ellen összecsapás egyben a Visegrád Kupa első találkozója is lesz számunkra.

 

Az egy nappal későbbi, augusztus 24-ei, pénteki, HK Topolcany elleni felkészülési mérkőzés kezdési időpontja 18 óra. Az augusztus 31-ei, pénteki, HK Zilina elleni találkozó nem változott, így ott 17 órakor fogják bedobni a korongot.

 

Ami újdonság, hogy a második Visegrád Kupa találkozón szeptember 7-én, pénteken lesz a Poprad ellen 17 órakor, a harmadik pedig szeptember 25-én, kedden, 18 órakor az Érsekújvár ellen.

 

Fontos, hogy az Érsekújvár elleni mérkőzés lesz csak hazai találkozó, a többi idegenben kerül megrendezésre.

 

HAJRÁ UTE!

Vissza Vissza