Jön az első felkészülési mérkőzése jégkorong csapatunknak!

Ellenfelünk a Dukla Trencin együttese lesz

2018.08.14.

Kicsit sarkosítva ugyan, de a tavalyi bajnokság befejezése után szinte azonnal elkezdte a felkészülést Erste Ligás jégkorong csapatunk az előttünk álló bajnoki szezonra, hiszen a nyáron egy hónap szárazedzést követően minden játékos otthoni, személyre szabott edzéstervvel készült, majd visszatérve ismét csak egy kőkemény alapozás vette kezdetét augusztus elején. Ennek az egyik legfontosabb és legfrissebb állomása ma, kedden Puhóv-ban teljesedik ki, amikor is a Tippsport Liga (Szlovák extraliga – szerk.) ezüstérmesével, a Dukla Trencin-nel mérkőzik meg együttesünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ellenfelünk a tavalyi bajnokságban egy hétmeccses finálét követően szenvedett vereséget úgy, hogy riválisa, a HC´05 iCLINIC B.Bystrica már 3:0-ra is vezetett összesítésben, majd innen egyenlített a Trencsény, és szenvedett vereséget a mindent eldöntő összecsapáson.

Akárcsak nekünk, így nekik is ez lesz az első felkészülési mérkőzésük, és büszkeséggel mondhatjuk, hogy nem is fognak több magyar csapattal megmérkőzni ezen időszakban.

 

A mérkőzés 17:30 órakor kezdődik a Trencsénytől 35 km-re fekvő Puhó-ban (Zimný štadión Púchov, Adress: HK Púchov s.r.o., Športovcov 902/7, 02001 Púchov)

 

Természetesen igyekezni fogunk, hogy szurkolóinkat a találkozó minden fontos részletéről azonnal tájékoztassuk majd.

 

HAJRÁ UTE!

Vissza Vissza