Háromgólos győzelem a Topolcsány ellen!

A második harmadik háromszor is sikerült betalálnuk

2018.08.25.

Megfogadta a szakvezetés intelmeit az UTE, sokkal jobban állt bele a Topolcany elleni meccsbe, mint ahogy tette azt előző este Nyitrán. Fölénybe is kerültek a lilák, ém az első harmadban ez még nem mutatkozott meg az eredményben. Nem úgy a másodikban, amikor háromszor is sikerült betalálni a Topolcany kapujába. A harmadik harmadban is jól játszott az UTE, a végjátékban meg is szerezte a negyedik gólt, ám szinte közvetlenül ezt követően egy figyelmetlenségből a hazaiak is megszerezték a becsületgóljukat. Sikerült tehát javítani az előző napi játékot követően, két vereséget követően megvan az UTE első győzelme az előszezonban. Az újpesti gólok közül Hebar kettőt, Sikorcin és Ropret egyet-egyet szerzett.

 

“Sokkal jobban kezdtük a mérkőzést, mint csütörtökön – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Látszott, hogy a játékosok megfogadták a kérésünket. A két extraligás csapat elleni mérkőzésünkről sikerült jó tempót magunkkal hozni, ezúttal kellően gyorsak voltunk. Ma láttunk már jó dolgokat a csapattól. Azt hiszem, ezúttal végig a miénk volt a jobb csapat, a győzelmünk teljesen reális. A Nitra ellen fájó volt a rossz kezdés mellett az is, hogy a lehetőségeinket túlbonyolítottuk, most ebben is sikerült előrelépnünk, egyszerűbbé és gyorsabbá vált a játékunk, amint lehetett, igyekeztünk kapura juttatni a korongot, nem kerestük a jobbnál is jobb lehetőségeket. Kicsit bosszantó, hogy egy figyelmetlenség miatt elrontottuk Sila shutoutját, megérdemelte volna, hogy gól nélkül lehozza a meccset, nagy támogatást adott a csapatnak a kapuból. Értékes két napon vagyunk túl, nagyon sok mindent hoztunk magunkkal, amiből tovább építkezhetünk.”

 

“A mérkőzés kulcsa a második harmad volt – nyilatkozta a csapathonlapnak Lubomir Hurtaj, a Topolcany trénere. – Ekkor képtelenek voltunk felvenni az UTE sebességét, egyszerűen nem tudtuk kijuttatni a korongot a saját védekező harmadunkból. Ebben a 20 percben az UTE háromgólos előnyt épített fel, és már nem tudtunk közelebb kerülni hozzájuk. Ugyanakkor örülünk, hogy végre meccset tudtunk játszani, akkor is, ha az elvégzett munkától fáradtak vagyunk. A meccsen rengeteg hibát követtünk el, amelyeket ki kell küszöbölnünk a bajnoki alapszakasz kezdetéig, és már nincs sok időnk erre.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Forrás: jegkorongblog, fotó: HC Topolcany)

Vissza Vissza