Pénteken jön a negyedik felkészülési mérkőzésünk!

Ellenfelünk a Zsolna csapata lesz

2018.08.30.

Már csak kevesebb, mint két hét van az Erste Liga 2018/2019-es szezonjának kezdetéig, így lassan befejeződik a felkészülési időszak jégkorong csapatunk számára, ám addig még hátra van két találkozónk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első most pénteken, augusztus 31-én, 17:00 órától a szlovák MsHK Žilina (Zsolna) csapata ellen lesz Zsolnán. Ellenfelünknek ez lesz a nyolcadik, egyben utolsó felkészülési mérkőzése a bajnoki rajtig. Eddig egyszer játszottak magyar csapat ellen, a Fehérvár AV19 5:3-ra győzte le őket idegenben. A másik hat találkozóból 3 győzelmet 3 vereséget értek el.

 

Csapatunk negyedik alkalommal lép jégre a felkészülés alatt. Eddig egy győzelem mellett két vereség a mutatónk, bár éppen az utolsó, Trencsény ellen találkozónkat sikerült 4:1-re megnyernünk.

 

Továbbra is napi egy kondis és egy jeges edzéssel készülnek Benk Andrásék szeptember 10-ei, Ferencváros elleni hazai szezonkezdésre.

 

Ahogy azt már jeleztük olvasóinknak, már megvásárolhatóak a bérletek csapatunk Megyeri úti mérkőzéseire. A részletekért kattintsanak IDE.

 

HAJRÁ UTE!

Vissza Vissza