Két mérkőzést játszik jégkorong csapatunk a héten!

Az első idegenbeli összecsapás következik csütörtökön

2018.09.18.

Ennél jobban nem is lehetett volna indítani az Erste Liga aktuális bajnokságát, hiszen a múlt héten felnőtt együttesünk három győzelmet ért el (Ferencváros, Hokiklub, DAB – szerk.) hazai környezetben, így nagyon bizakodóak vagyunk a hasonlóan sikeres folytatásban.

 

Elsőnek csütörtökön, Székesfehérváron a Fehérvári Titánok ellen szerezhetjük meg az újabb három pontot, majd vasárnap jön a derbi második felvonása, hiszen újra a Ferencváros látogat a Megyeri útra. Ez a találkozó egyben a Visegrád Kupába is beszámít.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első ellenfelünk jelen állás szerint a nyolcadik helyen áll a tabellán, három mérkőzésből két pontot sikerült összegyűjteniük (a Hokiklub Budapest ellen értek el "Fehérváron" egy hosszabbításos győzelmet – szerk.). Az első fordulót követően jött egy négygólos (6:2) vereség Debrecenben, majd otthon a Brassó ellen egy 3:8-as eredmény.

 

Az örök rivális zöld-fehérek már négy találkozón vannak túl. Ami érdekesség, hogy egyiket sem sikerült lezárniuk hatvan perc alatt. Elsőként a DEAC-ot győzték le büntetőkkel, majd kikaptak tőlünk hosszabbításban. Ezt követően buszra ültek, és egy gólokban gazdag mérkőzésen, szintén a büntetőket 7:6-ra kaptak ki Csíkszeredában, majd a Gyergyót „verték” 3:2-re túlórában. Ezzel a megszerezett hat ponttal az ötödikek a bajnokságban.

 

A Visegrád Kupában egyik csapat sem vitézkedett eddig. Az FTC három találkozóból három vereséget könyvelhetett el, mi pedig kettőből kettőt, így ennek a mérkőzésnek a győztese szerezheti meg a magyar csapatok első győzelmét a sorozatban!

 

Fehérvári Titánok–UTE
2018. szeptember 20., csütörtök, 18:30 óra
Székesfehérvár
Erste Liga mérkőzés

 

UTE–FTC-Telekom
2018. szeptember 23., vasárnap, 18:30 óra
Székesfehérvár
Erste Liga/Visegrád Kupa mérkőzés

 

Természetesen – ahogy eddig is – mindenkit nagy szeretettel várunk mind a két összecsapásra. Szurkoljuk ki közösen a hat pontot!

 

HAJRÁ UTE!

 


Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!

 

 

 

 

 

Vissza Vissza