Ezen a héten is kétszer lép pályára jégkorong csapatunk!
Pénteken Miskolcon, vasárnap a Megyeri úton szoríthatunk csapatunknak
2018.01.29.
A múlt heti, péntek-vasárnap ritmust ezen a héten is követni fogja jégkorong csapatunk, hiszen február másodikán, pénteken, Miskolcon, két nappal később, február negyedikén pedig hazai környezetben fogadjuk a MAC együttesét.
Sajnos egyelőre még nem sikerült pontot szereznünk a középszakasz felsőházi összecsapásain, de az alapszakaszban is volt már rá példa, hogy egy rosszabb sorozatot éppen a DVTK ellen sikerült megszakítanunk, és utána pedig egymás után jöttek a győztes mérkőzések.
A vasárnapi találkozóval kapcsolatban annyi változás történt, hogy nem az eredeti, és eddig megszokott 18:30 órakor fog kezdődni, hanem fél órával később, 19 órakor. A változásra azért volt szükség, mert ismét csak egy időben kezdődött volna NB I-es női röplabda csapatunk Tungsram Csarnokba levő összecsapásával a jégkorongmérkőzés, ám a két szakosztály vezetése úgy ítélte meg, hogy ne zárja ki egyik a másikat, így mindkét találkozó idejét módosították, hogy szurkolóink át tudjanak érni a jégcsarnokba.
Azon drukkerek, akik kilátogatnak majd a röplabda mérkőzésre is, tegyék el az ott kapott belépőjüket, mert a jégcsarnokba az ottani jeggyel ketten jöhetnek be egy jegy áráért a MAC elleni találkozóra.
Legyünk minél többen hazai pályán, és szurkoljuk ki együtt a győzelmünket!
HAJRÁ UTE!
Az UTE jégkorongcsapatát a Szerencsjáték Zrt. támogatja!